IRODAVEZETŐ

Tisztelettel üdvözlöm, és őszintén örülök, hogy meglátogatta honlapunkat.

 

Előfordulhat, hogy Ön épp most építkezik, de lehet, hogy csak ezután fog, vagy már túl is van rajta. Bárhogy is legyen, azt kell mondanom: őszinte részvétem! Remélem nem veszi rossznéven az iménti megjegyzésemet, de szerintem, tudja mire gondolok.

 

Bár otthonunk megépítése az egyik legszebb és legemlékezetesebb élményünk kellene hogy legyen, ez bizony sokszor mégsem így alakul. Építkezni Magyarországon, bátor dolog, megpróbáltatás, melybe sokak bicskája beletörött már. Családok mentek tönkre, vagy eladósodtak értelmetlenül. Megérte vajon? Akkor érné meg, ha megrendelők kapnának cserébe egy lakást, amelyben felnevelhetnék gyerekeiket, ahová hazamehetnének, ahol otthon lehetnének. Sajnos a legtöbb esetben nem így van. Penészedő falak, megsüllyedt alap, lerepült tetőről is hallottunk már és még sorolhatnám, de félek, hogy a valóság irreálisnak tűnne.

 

Az építőipar területén tevékenykedő vállalkozók nagy létszámából adódóan kiélezett verseny tapasztalható, ráadásul a piaci versenyben a színvonalas szolgáltatók mellett sajnálatos módon jelen vannak az olyan cégek, vállalkozások is, akik számára a szakmai színvonal, az üzleti jó hírnév, valamint a megrendelő iránti tisztelet és megbecsülés majd hogy nem ismeretlen fogalmak.

 

Figyelemre méltó, hogy a vállalkozók egy része rendkívül kellemes benyomást kelt a megrendelőkben, udvariasságukkal, előzékenységükkel elaltatják a megrendelő gyanúját, aki csak a vállalkozó távozását követően jön rá, hogy többszörösen is becsapták.

 

A tapasztalatokból az is leszűrhető, hogy a vállalkozók szakmai ismeretei hiányosak, feltehetően nem rendelkeznek a munka végzéséhez szükséges szakmai képzéssel és gyakorlattal.

 

Az Egyesület célja, közreműködni a lakáscélok biztonságosabb, hatékonyabb és gazdaságosabb megvalósításában, elősegíteni az építkezők, lakásfelújítók gazdasági érdekeinek és fogyasztói jogainak hatékonyabb érvényesítését, valamint hozzájárulni a fogyasztók széles körét érintő súlyos jogsértések megelőzéséhez az építőiparban.

 

Az Építőipari Panasziroda segítségével az ország bármely pontjáról eljuttathatják panaszaikat. A fogyasztók jogérvényesítésének támogatása azért is rendkívül fontos, mert az állami fogyasztóvédelemnek a jogi szabályozás sajátosságai miatt sajnos nincs hatásköre egyéni problémák orvoslásában közreműködni, így ez a feladat a civil fogyasztóvédelemre, építőipari ügyekben kiemelten az Építőipari Panaszirodára hárul.

 

Pákozdi Előd

Építőipari Panasziroda vezetője